P. A. 2.- Vörösszemű Pegazus

A kép alant az alábbi felirat díszeleg: 
Félhomály uralkoda megalkotott testiben
Áhította a fényt már vágyódó ereiben
Egykoron szikráztak szemei,  mára már vért pislant, 
Új prédákra vadászik.
Te megmondod,  kit vizslat?

Rendben, talán mégsem havonként szállingóznak a Bábok Tanácsai, vagy legalábbis nem a blog-világban!!... Idebennt gyakran szoktam tanácsolni magamnak, és általában több választási lehetőséget is hagyok. Sajnos nem mindig azt választom, ami akkor a legjobbnak tűnne nekem... Isten tudja miért, hm? Talán gyávaságból? Vagy mert én is ember vagyok azért, és gyakran vagyok bölcs, viszont, néha elszaladhat a ló, nem igaz?... Különösen, ha a rémületről van szó. Újév hajnalán pedig talán É n  is leereszkedem a csodás mennyekből, Buddha pózban, vidáman csücsörítve. És elvezényelve álmaim hangversenytermében ezt a remek epizódot!

15+, durván, mivel a könyörületlen kétségbeesést, a sötétség általi kiszolgáltatottságot, és az igazságtalanságot mutatja be. Hajrá.

Amikor a szép kislány, Sudárka áll a csatatéren, és vár a szerelmére, akkor (nyilván)feléje röpítenek egy dárdát. Pedig ő nem tesz mást, csak menetel az éjszakában, csókolgatja a Csillagokat, követi a tündérek hangjait, hogy... "Erre gyere, jöjj, kislány, mi várunk rád, itt, a varázskönyvben!! Csak ki kell nyújtanod a kezeid, és megkapod, amire szükséged van!!..." Óh, de ha megkapom, akkor az ugye rossz is lehet, nem igaz?... De kell az a mese. El kell olvasnom. Eddig csak a tündöklő sziporkáit láttam, azon a tisztán játszó égbolton, de most már meg is akarom érinteni. Mert tele van varázslatokkal. Lehet, hogy sok olyannal, föld anyja, amit te nem ismersz... Mert nem is akarod. Üvöltesz, és gondolatban cafatokra égeted a varázskönyvet, a kétségbeesett tündérnővel együtt, aki írta. És ez rémisztő.... ______________

S i k o l t o k  tehát. 

És a lány futni kezd. Kiabál. Fut, mint a tavasz által hajszolt gazella, csakhogy neki fut a falnak. Az angyalok édesen kuncognak odafennt, miközben felrobbannak a csillagok, az ég pedig őrülten kavargó, éjfekete örvénnyé változik. Ez nem lehet!! zokogja a lán, de n e m - n e m , már nincs visszaút.

LECSAP ELÉ EGY VILLÁM, AKKORA, MINT BÁBEL TORNYA, ÉS IGEN, A KÖNYV MÉG MINDIG ODA!-sóhajtja a kislány, AMIG FÖLDANYA MEGŐRÜLVE DORBÉZOL... ÉS JÖN A TŰZSZEMŰ. ELVESZI A LÁNY PETTYEGŐ KÖNNYEIT. NEM LEHET-LEHELLI FAGYOSAN A HAJÁT FÉSÜLGETŐ ÖRDÖGNŐ.....___________Istenem...________________

És akkor minden összeomlik. 

A lány alatt beszakad a padló, a hazugság-visító-vérarany palota, ki hajdan talán az anyja volt. És IGEN, Ő MÁR GONDOLATBAN RÉGES-RÉG, ÓH ELBÚJT EGY NAGY-NAGY ACÉLLÁDÁBA, AMI VATTÁVAL VAN KIBÉLELVE.

BE AKARJA MOST ZÁRNI MAGÁT EGY SZEKRÉNYBE, AMI JÓÓ SÖTÉÉT, ÉS EGY POROS PADLÁS MÉLYÉN, LEGALJÁN VAN, EZEK MEG HAGYJÁK BÉKÉN!!

A vonósok baljós dallamot játszanak. Tralalala, búgja cinkosan a harsona, trrripámm-tripámm, TÁÁÁÁMMM...

ITT A VÉG.

Segített volna neki a könyv... 

De ők N E M h a g y t á k . . . . .   .  .     .         .               .                     .